SDFshop hivatalos blog oldala

Tegyük otthonosabbá autónkat gyönyörű üléshuzatokkal

2018.08.20 09:35

Nem kell ahhoz fanatikus autó tulajdonosnak lennünk, hogy személygépkocsinkat is családtagként szeressük és tiszteljük.

Hosszú távra vásárolt járműveinket már a vásárlás napján elkereszteljük az autó márkája vagy a rendszámtáblája alapján. Az olyan klasszikus autómárka elnevezések mint a Szuzi (Suzuki), a Matyi (Matiz), a Totya (Toyota) és a Citrom (Citroën) mellett, bármelyik autó tulajdonos, a vörös autóját is képes Piroskának becézni vagy a „HLD” rendszámú kocsit Hildává varázsolni. A régi de hozzánk nőtt autóink pedig már csak egyszerűen az „Öreglány” vagy a „Csotrogány” névre hallgatnak.

Számtalan módon tehetjük szebbé autónkat

Az autó sokunk számára az egyetlen négy keréken guruló otthonunk, amelyben a legtöbb időt töltjük az saját lakásunk és a munkahelyünkön kívül. Ezért nem is csoda, ha szeretjük óvni, ápolni és csinosítgatni. Az autónk díszítésére pedig rengeteg autófelszerelés és autós kiegészítő és díszítő tárgy áll az autótulajdonosok rendelkezésére. Az igazi autó „lakberendezők” bólogatós kutyust tesznek a műszerfalra, plüss dobókockát a visszapillantóra, LED fényeket az alvázra, dísztárcsát és alufelnit a kerekekre, matricát a hátsó szélvédőre, humoros rendszámtáblát a kalaptartóra és a tökéletes összhatás érdekében különböző színű üléshuzattal és kormányvédővel is feltuningolják járművüket.

Az üléshuzat ma már alap díszítő eleme egy kocsinak

Noha valóban léteznek igazán elvetemült autó szépítők, akik a járművükbe szélsőséges megoldásokat is képesek szerelni mint az első lámpa feletti szempilla, az orrdísz, a lábtérvilágítás, az figurás sebváltó fej, a hátsó szárny, a spoiler vagy a mintás autó festés, ennél szolidabb megoldások is léteznek arra, hogy szebbé tegyük kedvenc kis autónkat. A legnépszerűbb visszafogott belső díszítő elemek között megtaláljuk például a színében és stílusában is autónkkal harmonizálni képes kormányhuzatot és az egyedi üléshuzatot is.

A különböző egyszerűbb színes vagy mintás ülésvédők, trikóhuzatok, háttámla védők és üléshuzatok nem csak szebbé de praktikusabbá és tisztábbá is varázsolják a kocsit. Bátran öltöztethetjük fel autónkat az eredeti üléshuzatot elrejtve, akár sportosabb vagy gyerekbarátibb kivitelbe is, egyéni igényeink szerint. Az olyan népszerű univerzális trikóhuzat, üléshuzat és garnitúra gyártók mint a 4cars és a Walser pedig széles termékválasztékkal áll a rendelkezésünkre, hogy gyönyörűvé varázsoljuk autónk belső terét.

argep.hu vatera.hu arradar.hu